Kodama
A Fantasy oldal

A mantikor egy mitológiai teremtmény. A kimérák egyik fajtája, amelynek emberi feje - sűrűn ábrázolják szarvakkal, szürke szemekkel, három sor fém foggal, és üvöltésre tátott szájjal - (néha vastag vörös bundájú) oroszlán teste és skorpió vagy sárkány farka van, amelyből képes mérgező csápok kilövésére, hogy megbénítsa az áldozatát. Nagyritkán ábrázolják szárnyakkal is. A méretét általában az oroszlán és a ló közé teszik.
A mantikor perzsa eredetű, emberevő állat (a nevében a "martya" embert, a "xvar" aludni-t jelent). Az európai mitológiába Ctesias feljegyzésének köszönhetően került át. Ctesias a perzsa királyi udvar orvosa volt Artaxerxes idején, a Krisztus előtti negyedik században. Az Indiával kapcsolatos írásai között utalt az állatra, amivel egy időre megosztotta a görög természettudósokat, de a manticore végül megmaradt legendának.
A mantikor kifejezés a latinból származik, a görög eredetije a mantikhoras volt, ami egyébként félrefordítás a perzsa martya (ember) és khvar (enni) szavakból, ezzel is erősítve az állat emberevő mivoltát. A romanizálódott görög Pausanias, a Görögország leírásában felidézi, hogy látott ugyan különös állatokat, de azt is hozzáteszi, hogy: "A fenevad amit Ctesias az Indiáról írt feljegyzései között martichoras-ként nevezett meg, és amit a görögök egyszerűen csak emberevőnek hívnak, véleményem szerint a tigris lehet. Bár a leírások szerint ennek három sor foga, valamint tüskés végű farka van, hogy megvédje magát a közelharcban és amivel képes távolról is sérüléseket okozni, véleményem szerint az egész történet nem több egy mendemondánál, amit az indiaiak terjesztenek, hogy tudják mivel indokolni a fenevaddal szemben érzett határtalan félelmüket."

Az idősebb Plinius nem osztotta Pausanias szkepticizmusát. Ő Arisztotelész természetrajzával értett egyet, amelyben említést tesz martichoras-ról - tévesen "manticorus"-nak fordította, később így került át az európai nyelvekbe - az állatok leírásai között a Nautralis Historia-ban. Plinius könyve széles körben terjedt el és feltétel nélkül hittek benne egészen a középkorig, addig viszont a mantikor feltűnt több bestiáriumban (erkölcsi célzatú középkori vadállatmesék gyűjteménye).
A XVI. században a mantikor végre a címerekben is szerephez jutott, és hatással volt néhány manierista alkotásra - általában karietidák (épületeket díszítő szobrok, vagy félszobrok) készültek róla, de azért akad néhány festmény is - sőt ez alapján alakult ki a XVII-XVIII. századi francia szfinx ábrázolás is (hatalmas kiméra gyönyörű női arccal).

Napjainkban a mantikorról szóló híresztelések még mindig élnek Ázsia őserdeiben, legfőképp Indonéziában. A szóbeszéd szerint egy harapás, vagy akár egy egyszerű karmolás a mantikortól azonnali halálhoz vezet. A bestia aztán felfalja az egész áldozatát, beleértve a csontjait is. Ha valaki nyomtalanul eltűnik, a helyiek rögtön a mantikort vélik az eset mögött.

A mantikort ismerik még "manticora", és "mantichor" néven is, valamint a népi etimológika szerint, úgy is, mint "mantiger" (embertigris).
Az okkultista köröket leszámítva a nyugati világ számára a mantikor azonban megmaradt mitológiai teremtménynek, úgy mint az unikornis, vagy a hárpia.